Nyílt nap!


Nyílt Nap

2009. november 28-án (szombaton) lesz 15 és 19 óra között

 

A hétköznapok során az iskolai élet egyik jellemzője, hogy védettséget nyújt a diákoknak. Ez a védettség együtt jár bizonyos zártsággal is.

 

Ezen a zártságon old az évente a rendalapító (Kalazanci Szt. József) ünnepéhez kapcsolódó Nyílt Nap. Ilyenkor az iskola vendégeket fogad, érdekes területeket, életképeket mutat meg mindennapjaiból. Erre a jelenlegi és az öregdiákokon kívül elsősorban a leendő diákjainkat, azaz a hozzánk 7. osztályra jelentkezőket várjuk.

 

A hétköznapokból kiszakadva nem tanórákat nézhetnek meg vendégeink, hanem projektszerűen megszervezett és előadott bemutatókat, foglalkozásokat láthatnak, sőt résztvevői is lehetnek.

 

Az iskola életének minden területét igyekszik bemutatni: az oktatást, a túrákat és szabadidős programokat, a nevelést és a művészeteket. Szinte minden bemutatónak jellemzője, hogy a tanárok a háttérben segítenek, a diákok szerepelnek.

Így lehet csoportosítani a látni- és néznivalókat:

 

1. Természettudományos bemutatók:

  • Fizikai kísérletek: látványos kísérletek – a stroboszkóptól a „tojás-bűvölésig”.
  • Régi érdekes fizikai eszközök, muzeális tárgyak: pöfögő gőzgép, villámgenerátor…
  • Kémiai kísérletek: színes és szagos, robbanó csodák
  • Biológiai bemutató: állatboncolás, kitömött állatok – s talán mini-állatkert, állatsimogató
  • Éggömb: mini-planetárium

 

 

2. A neveléshez és a hitélethez kapcsolódó foglalkozások

  • Túrabeszámolók , túraterem: a síléctől a bográcsig – osztályonként átélt kalandok története;
  • Hittanverseny , beszélgetés tanárokkal és diákokkal – egy pohár tea mellett.
  • Mintázás , agyagozás – az elkészült alkotások kiégetése; a résztvevők kis piarista emléktárgyat vihetnek haza.
  • Szalmafonás : ajándékkészítés megtanulása…
  • Népdalszoba : kisénekkar dunántúli betyárnótákat énekel tekerőlant-kísérettel.
  • Régi piarista emlékek .
  • Cserkészet : osztályokat átívelő szabadidős programok…

 

 

3. Oktatáshoz, tantárgyakhoz kapcsolódó foglalkozások

  • Angol -verseny
  • Földrajz -kísérletek – mert ilyenek is lehetnek…
  • AVK : Audiovizuális Kommunikációs Szakkör
  • Informatika -bemutató.

 

 

 

Az épület folyosóink híres öregdiákokat, versenytablókat, a nyelvi cserekapcsolatok leírását és életképeit tekinthetik meg a látogatók.

Az igazgató úr este fél hétkor tart tájékoztatót az iskoláról és a beiskolázás részleteiről.

 

 

 

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!